Van egy tündéri kolléganőm, akivel könnyű megtalálni a hangot, ha a szimpátia már az elején megvan. Ám, ha a kölcsönös szimpátia hiányzik, akkor bizony meg kell keresni a módját, hogy hogyan legyünk jóban.
A kötekedés már napi rutinná vált nála, de csak a rend és a jó szándék vezérli, amit nyers stílusa miatt sokan nem vesznek észre. Sajnos nem tudtam vele sokat beszélgetni, de valamiért nekem nagyon szimpatikus volt. Abban biztos voltam, hogy Zsófi nem szereti, ha az ő bögréjéből iszik valaki. Na nem azért, mert finnyás volt, csupán csak szeret vigyázni a dolgaira. Egyik nap, amikor új kollégánk érkezett és nem tudta, hogy milyen "szabályok" működnek a mi kis irodánkban, bátran használta ezt a színes bögrét, ráadásul Zsófinak iszonyat rossz napja volt és le is ordította a kis újonc fejét. Így hát tudtam, hogy eljött az én időm. Vettem neki egy kerámia bögrét és bele vésettem az egyik kedvenc filmjéből egy idézetet: „Mindennap történnek csodák. Nem mindenki hiszi, de hogy történnek, az biztos.” /Forrest Gump/. Másnap reggel hamarabb mentem be, hogy oda tegyem az asztalára. Nem sokkal később ő is megérkezett és azonnal jó kedvre derült, ahogy meglátta milyen meglepetés várja őt. Egyből tudta, hogy én voltam az (talán ez volt az egyetlen téma, amiről váltottunk néhány szót) és kiderült, hogy ő is szimpatizált velem, csak nem mert nyitni felém. 3 hónap után végre a jég felolvadt, a csoda megtörtént és szeretünk moziba járni együtt. Nagyon jó barátok lettünk.
